Nemzetközi és hazai versenyeredmények, szakcikkek, publikciók – ismerje meg, mire vagyunk a legbüszkébbek.
Az elmúlt 14 évben számos sikert ért el közösségünk. Egy kis hallgatói szervezetből szakkollégium, a szakkollégiumból intézet és akadémiák lettek. Rendszeresen szervezünk belső képzéseink mellett, Magyar Ügyvédi Kamara által akkreditált képzéseket és konferenciákat. A budapesti szakkollégiumunk mellett, jogász közösségeink alakultak Szabadkán, Újvidéken és Kolozsváron is.
A Joghallgatók Önképző Szervezetének (JÖSz) egyik legfontosabb alappillére a szakmai kiválóságra való törekvés. A szervezet büszke arra, hogy tagjai nem csupán az egyetemi padsorokban állják meg a helyüket, hanem hazai és nemzetközi versenyeken, tudományos pályázatokon és ösztöndíjprogramokban is rendszeresen a legjobbak közé kerülnek.
Az alábbi lista az elmúlt évek azon eredményeit összesíti, amelyekre a közösség tagjai méltán lehetnek büszkék. Legyen szó az Országos Tudományos Diákköri Konferenciáról (OTDK), rangos perbeszédversenyekről, vagy szakmai szervezet által alapított különdíjakról, a hallgatók elkötelezettsége és felkészültsége évről évre bizonyítja a JÖSz szakmai műhelyeiben folyó munka értékét.
2019 óta összesen 20 OTDK helyezést értek el a tagok. 2020 óta több mint 15 rangos nemzetközi versenyen értek el helyezést, valamint több mint 100 országos versenyeredménnyel büszkélkedhetnek a JÖSz tagjai.
A JÖSz gratulál minden díjazottnak, akik tehetségükkel és szorgalmukkal nemcsak saját hírnevüket, hanem a szakkollégium szakmai elismertségét is öregbítik!
2026.
JÖSz-Budapest
Bődi Borostyán, Országos Polgári Jogi Jogesetmegoldó és Activity Verseny (anyagi jogi jogesetmegoldó és perbeszéd versenyszám), II. helyezés
Héjja Dorka, III. Országos Médiajogi Perbeszédverseny, I. helyezés (csapatban)
Héjja Dorka, III. Országos Médiajogi Perbeszédverseny, II. helyezés (legjobb szóbeli érvelő)
Nógrádi Sára, III. Országos Médiajogi Perbeszédverseny, I. helyezés (csapatban)
Laczikó Benedek, Országos Szellemi Tulajdonjogi Jogesetmegoldó Verseny, I. helyezés
Takácsi-Nagy Míra, III. Országos Médiajogi Perbeszédverseny, III. helyezés (legjobb írásbeli beadvány)
Radvánszki Máté, Országos Szellemi Tulajdonjogi Jogesetmegoldó Verseny, legjobb 8 közé jutott
JÖSz-Erdély
Bözödi Adrienn, Erdélyi TDK Állam- és Jogtudományi Szekció, II. helyezés
Veres Kupán Hunor, Erdélyi TDK Állam- és Jogtudományi Szekció, I. helyezésBoldis Zsuzsanna-Blanka, „Pályázd be magad az EU-ba!” verseny, I. helyezés (és 6 hetes fizetett EP-gyakornokság)
Gombár Aletta, „Pályázd be magad az EU-ba!” verseny, I. helyezés (és 6 hetes fizetett EP-gyakornokság)
Orosz Andrea, XV. Kari Tudományos Diákköri Konferencia (Közjog I szekció), I. helyezés
Magyari Ágnes Beáta, XV. Kari Tudományos Diákköri Konferencia (Közjog II szekció), II. helyezés (és OTDK-részvételre jogosító nominálás)
Gombár Aletta: XIV. Jogász Esettanulmány Versenyen (JEV). I. helyezés – Polgári jogi szekció & III. helyezés – Büntetőjogi szekció
Boldis Zsuzsanna: XIV. Jogász Esettanulmány Versenyen (JEV). II. helyezés – Büntetőjogi szekció
Harasztosi Tímea: XIV. Jogász Esettanulmány Versenyen (JEV). III. helyezés – Nemzetközi jogi szekció
Orosz Andrea: XIV. Jogász Esettanulmány Versenyen (JEV). I. helyezés – Techjog szekció
2025.
dr. Karácsony Lili Boglárka – Hajnóczy-díj
Baranyi Balázs, Szikszay Ákos – ABSZIM I. hely
Drucskó Zalán Barna – Baker McKenzie The New Lawyer Challenge Különdíj
2024.
Tomasics Anna – Dr. Nagy László Magánjogi Érvelési Verseny Különdíj
Dian Benedek – PPKE JÁK Kari TDK Kiváló Opponens
Kerekes Karina – PPKE JÁK Kari TDK Kiváló Opponens
Bődi Borostyán Rita – PPKE JÁK Kari TDK Kiváló Opponens
dr. Kolláth Mihály Gábor – Praesens-díj
2023.
Németh Donát – Dr. Nagy László Magánjogi Érvelési Verseny I. hely
Szabó Zalán – Országos Polgári Jogi Jogesetmegoldó és Activity Verseny I. hely
Tóth János Jenő – XXXVI. OTDK Állam- és Jogtudományi Szekció, Munkajogi Tagozat, különdíj
Szabó Zalán – XXXVI. OTDK Állam- és Jogtudományi Szekció, Pénzügyi Jogi Tagozat, II. hely
Előházi Zsombor – XXXVI. OTDK Állam- és Jogtudományi Szekció, Közigazgatási Jogi Tagozat, különdíj
Kondrát Flóra – XXXVI. OTDK Állam- és Jogtudományi Szekció, Infokommunikációs Jogi Tagozat, II. hely
Rigó Zsombor Márton – XXXVI. OTDK Állam- és Jogtudományi Szekció, Polgári Jogi Tagozat, kiváló opponens
Szentes Levente Máté – XXXVI. OTDK Állam- és Jogtudományi Szekció, Magyar Jogtörténeti tagozat, kiváló opponens
Tóth János Jenő – Mailáth György tudományos pályázat, Munka- és Közigazgatási jogi szekció, III. hely
2022.
Szabó Zalán – Deloitte M&A tranzakciós verseny II. hely
Szabó Zalán – PPKE JÁK kari TDK (pénzügyi jogi szekció) II. hely
Mészáros Lilla – PPKE JÁK kari TDK (büntetőjogi szekció) III. hely
Kelemen Kálmán – PPKE JÁK kari TDK kiváló opponens díj
Előházi Zsombor – Deloitte M&A tranzakciós verseny II. hely
Előházi Zsombor – PPKE JÁK kari TDK (közjogi tagozat)
Tóth János Jenő – PPKE JÁK kari TDK (vegyes tagozat) különdíj
Antal Kinga Kincső – V. ,,Cooperative work” országos szövetkezeti jogi jogesetmegoldó és perbeszédverseny alperesi kategória I. hely
Kádár Gellért – ELTE ÁJK kari TDK ,,A legjobban szerkesztett és strukturált dolgozat” különdíj
2021.
Török Balázs – Polgári Jogesetmegoldó Verseny III. hely
Kölcsei Viktória – ÚNKP “Tehetséggel fel” ösztöndíj
Nagy B. Dávid – XXXV. OTDK Állam- és Jogtudományi Szekció, Fogyasztóvédelmi és Versenyjogi Tagozat – különdíj
Hetyei Vivien – Magyar Jogász Egylet ösztöndíjban részesítette a “Mesterséges Intelligencia kártérítési felelőssége” című tanulmányáért
Antal Kinga Kincső – Az elítéltek munkáltatása – reformkori eszményképből napjaink gyakorlata (Kozma Sándor tudományos pályázat, 2021) – jubileumi különdíj
Antal Kinga Kincső – A közvetlen demokrácia eszköze az Európai Unióban – a polgári kezdeményezés tanulságai és jövője (Magyarország és a közép-európai térség pályázat, 2021) – különdíj
Antal Kinga Kincső – A kríziskartellek: a válsághelyzetek megoldásai, avagy csak egy jól hangzó elméleti modell (Gazdasági Versenyhivatal pályázatának II. helyezettje)
Major Fruzsina – XXXV. OTDK Állam- és Jogtudományi Szekció, Büntetőeljárás-jogi Tagozat, II. hely
Major Fruzsina – Global Legal Hackathon II. hely
Major Fruzsina – Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj
Kún Hanga Cecilia – XXXV. OTDK Állam- és Jogtudományi Szekció, Jogtörténeti Tagozat, II. hely
Szabó Zalán – Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj
Szabó Zalán – MNB Kiválósági Ösztöndíj
Kondrát Flóra – XXXV. OTDK Állam- és Jogtudományi Szekció, Infokommunikációs Jogi Tagozat 2, I. hely
Kondrát Flóra – Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjasa
Kondrát Flóra – Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság ösztöndíjasa
Borbély Kincső – Dr. Kiss Daisy emlékverseny (polgári eljárásjog) II. hely
Kun-Székely Anna – Arsboni gyakornoki program I. hely
2020.
Simon Tamás – Első helyezést ért el a Nézőpont Intézet által, Trócsányi László professzor úr fővédnöksége alatt meghirdetett, az európai életmód XXI. századi jelentőségéről szóló tanulmányíró pályázaton.
Pap Kristóf – ELTE ÁJK Kari Tudományos Diákköri Konferencia, Polgári Jogi Tagozat II. helyezés
Nagy Anna Mariann – ELTE ÁJK Kari Tudományos Diákköri Konferencia, Büntetőjogi Tagozat IV. helyezés
Aczélvári Ruben Dominik – ELTE ÁJK Kari Tudományos Diákköri Konferencia, Alkotmányjogi Tagozat különdíj
Teleki Lóránt – ELTE ÁJK Kari Tudományos Diákköri Konferencia, Nemzetközi Magánjogi és Európai Gazdasági Jogi Tagozat I. helyezés
Kún Hanga Cecília – ELTE ÁJK Kari Tudományos Diákköri Konferencia, Magyar Állam- és Jogtörténeti Tagozat II. helyezés
Liu Viktor – ELTE ÁJK Kari Tudományos Diákköri Konferencia, Polgári Eljárásjogi Tagozat I. helyezés
Pap Kristóf – ELTE ÁJK Kari Tudományos Diákköri Konferencia, Polgári Eljárásjogi Tagozat III. helyezés
Mercsek Dorottya Ilona – ELTE ÁJK Kari Tudományos Diákköri Konferencia, Pénzügyi Jogi Tagozat III. helyezés
Incze Johanna – A Gazdasági Versenyhivatal „Versenyjog Magyarországon és az EU-ban” versenyén III. helyezést ért el.
Hevesi-Tóth Mirtill – Pro Iurisprudentia Practica Emlékérem
Kolláth Mihály Gábor – Hajnóczy – díj
Simon Tamás – Mádl Ferenc Ösztöndíj
Hollós Dominika Kincső, Kolláth Mihály Gábor és Simon Tamás a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának felkérésére szerepelt a “Nyelvünk és kultúránk 50 fiatal szemszögéből” című beszélgetőkötetben.
Simon Tamás – A Igazságügyi Miniszter, az Országgyűlés elnöke, illetve az Európai Bizottság Magyaroszági Képviseletének elnöke által kiírt “Magyarország és a közép-európai térség az Európai Unióban” című versenyen I. helyezést ért el.
Szabó Zalán – Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj
Hevesi-Tóth Mirtill – Monroe E. Price Media Law Moot Court Competiton médiajogi perbeszédverseny világdöntőjén 6. helyezést elért csapat tagja. A csapat teljesítményével Európa második legjobb eredményét érte el.
Major Fruzsina és Benyovszky Péter – A 2020-as Global Legal Hackathont budapesti fordulójának második helyezett csapatának tagjai. A csapat elnyerte továbbá a Szecskay Ügyvédi Iroda, a Wolters Kluwer Kft., valamint a LogiNet Systems Kft. különdíjait is.
2019.
Benyovszky Péter – a PPKE JÁK kari polgári jogi perbeszédversenyén III.helyezést ért el az alperesi oldalt képviselve
Kolláth Mihály Gábor – A Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj
Hevesi-Tóth Mirtill – Monroe E. Price Media Law Moot Court Competiton médiajogi perbeszédverseny regionális bajnok csapatának tagja.
Gyurkó Péter – Wolters Kluwer “Év joghallgató tehetsége” díj
Mező Médea Emese – Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj
Liu Viktor – Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj
Benyovszky Péter – ELSA Pénzügyi Jogi Esetverseny II. helyezés
Szűcs Márk és Teleki Lóránt – a Gazdasági Versenyhivatal által meghirdetett “Versenyjog Magyarországon és az EU-ban” pályázat I. helyezés
Varga Dominika Kincső – Az Alkotmánybírósági Szimulációs Verseny győztes csapatának tagja
Gyurkó Péter – A XI. Országos Polgári Anyagi Jogi, Perszimulációs és Activity Verseny anyagi jogi jogesetmegoldó versenyszámában, felperesi kategóriában I.helyezést ért el.
Pap Kristóf – A XI. Országos Polgári Anyagi Jogi, Perszimulációs és Activity Verseny a perszimulációs versenyszámban, felperesi kategóriában I.helyezést ért el.
Kolláth Mihály Gábor – XXXIV. OTDK Állam-és Jogtudományi Szekció, Médiajogi Tagozat I. hely
Kolláth Mihály Gábor – XXXIV. OTDK Állam-és Jogtudományi Szekció, Médiajogi Tagozat, az Igazságügyi Minisztérium Különdíja
Kolláth Mihály Gábor – XXXIV. OTDK Állam-és Jogtudományi Szekció, Médiajogi Tagozat,a HVG-ORAC – Infokommunikáció és jog folyóiratának publikációs különdíja
Szabó Bálint – XXXIV. OTDK Állam-és Jogtudományi Szekció, Polgári Jog III. Tagozat, III. hely
Gyurkó Péter – Praesens-díj (joghallgató kategória)