A Joghallgatók Önképző Szervezete egyedülálló platformot biztosít a jövő jogászgenerációja számára. A JÖSz tevékenységének középpontjában egy olyan értékvezérelt közösség áll, amely a magas szintű szakmai felkészültséget szervesen kapcsolja össze a közösségi szolgálattal és az összetartó erejű kollegiális kapcsolatokkal.

Szakkollégium
A Joghallgatók Önképző Szervezete 2012-ben alakult meg az ELTE ÁJK hallgatóinak kezdeményezésére, amelyhez 2019-ben a PPKE joghallgatói is csatlakoztak.
A szervezet 2020 óta hivatalosan is szakkollégiumként működik, amelynek célja, hogy tagjai a klasszikus jogászi műveltséget legmagasabb színvonalon képviseljék, egy olyan közösség részét képezzék, amely nyitott a világ kérdéseire, tettrekész és képes a változó körülményekhez alkalmazkodni.

JÖSz Erdély
A JÖSz-Erdély célja az erdélyi magyar joghallgatók összefogása és ismereteik bővítése az egyetemi oktatás kereteit túllépve.
2022 őszén a JÖSz budapesti szervezete kurzussorozatot indított az erdélyi magyar joghallgatók számára Kolozsváron. Ennek hatására 2023 januárjában megalakult a JÖSz új sejtjeként a JÖSz-Erdély szervezete, melyben azóta is töretlen a munka.
A szakmai és közéleti előadások mellett, több konferenciára is sor került az anyaszervezettel közös szervezésben, illetve a JÖSz minden évben aktív résztvevő a Tusnádfürdőn megrendezésre kerülő Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábornak, ahol közéleti, politikai és társadalmi témákban tart beszélgetéseket és vitákat az érdeklődők számára.

JÖSz Vajdaság
A JÖSz Vajdaság a vajdasági magyar joghallgatók szakmai és közösségi szervezete, amely a hallgatók kezdeményezésére jött létre azzal a céllal, hogy teret adjon a közös gondolkodásnak és a szakmai fejlődésnek. A szervezet rendszeresen szervez kurzusnapokat, szakmai beszélgetéseket és vitaköröket, ahol aktuális jogi és közéleti kérdésekről folyik közös gondolkodás. A szakmai programok mellett közösségi események, például filmklubok, táncházak és közös találkozók is erősítik a közösséget, és hozzájárulnak egy aktív vajdasági magyar joghallgatói közeg kialakulásához. A szervezet jelenleg egy nemzetközi hallgatói konferencia előkészítésén is dolgozik.

JÖSz Alumni
2017-ben létrejött a JÖSz Alumni, melynek célja, hogy a JÖSz-höz tartozás egy életre szóló köteléket jelentsen, és az egykori tagok visszaadhassák tudásukat a közösségnek. Az Alumni-tagok segítik a szakkollégistákat a szakmai fejlődésben, mentori munkájukkal biztos pontot jelentenek a még aktívan tanuló tagok számára. Az alumnusok és az alumnák gyakran tartanak órákat a szakkollégistáknak, illetve a kolozsvári és szabadkai kurzusokon is oktatnak.
A JÖSz nagy hangsúlyt fektet a szakmai mentorálásra is. A szakkollégisták által minden év elején összeállított egyéni Tanulmányi Terv tartalmazza jogszakmai célkitűzéseiket, amelyek az adott jogterületen jártas JÖSz Alumni-tagokból álló Szakmai Bizottság által kerülnek elbírálásra. Fontosak az immár közel 170 főt számláló Alumni saját programjai is, az éves Alumni-vacsorák és a kötetlen találkozók.
Nyári Egyetem
A szervezet életében már hagyománynak számító többnapos rendezvénysorozat a Nyári Egyetem. A JÖSz színvonalas jogszakmai beszélgetésekkel, pörgős közéleti vitákkal, kulturális programokkal és koncertekkel készül minden alkalommal.
A rendezvény lehetőséget nyújt a résztvevők számára, hogy betekinthessenek a JÖSz mindennapjaiba, miközben értékes szakmai tudásra és kapcsolatokra tehetnek szert. A JÖSz szakkollégistái és a joghallgatók mellett sok szeretettel vár minden érdeklődőt.